Mit tegyen a csendőr, ha cigányokkal találkozik? Hát a következőket:
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy nekünk most nem kéne feltalálni a spanyolviaszt, mert az már évtizedekkel korábban megtették. "Különös figyelmet kell fordítani a kóborcigányokra." No, meg az állandó munkával nem rendelkezőkre. Ugye, hogy lehet - sőt érdemes - megkülönböztetni?)
Itt elérhető a két oldal egyben.
Magyarország most egy pillanatra nyugodtan hátradőlhet, az Európai Unió szúrós vasvillatekintetét most nem ránk, hanem éppen Olaszországra veti. Ne zaklassák mindenféle ujjlenyomat vétellel az olasz állami hatóságok az Olaszország területén hirtelen és nagy számban megjelent romákat - mondják.
Ja, persze az ötlet jó, (ti. hogy zaklatás, vagy az emberi jogok korlátozása/megsértése nélkül kezeljék a helyzetet), de ha már ilyen jó ötletei vannak az eurokratáknak, akkor talán néhány tippet is adhatnának szerencsétlen olaszoknak, hogyan is kellene csinálni.
Persze az olasz hatóságok megtehetnék azt is, hogy egyáltalán nem csinálnak semmit, ha sokáig nem változik a helyzet, akkor majd a lakosok (illetve néhányan közülük) elintézik majd a maguk módján.
Persze a jogokat tekintve az EU meglehetősen furcsán viselkedik. Jó dolog ugyan az áruk, a tőke és az egyének szabad áramlása, illetve ennek biztosítása, csak abba nem gondolnak bele, hogy mi van akkor, ha ezzel nagy tömegben ténylegesen is élni kívánnak. Mégpedig olyan egyének, akik ha pár száz kilométerrel keletebbre születnek, akkor már csak mint illegális bevándorlók juthatnának el Európa bármelyik országába, akiket az EU ugye nem nagyon kedvel, hacsak nincs olyan végzettségük, amelyre valamelyik EU tagországnak szüksége lenne.
Nos bátran feltételezhetjük, hogy az Olaszországba kitántorgott cigányok zöme nem rendelkezik olyan szakképesítéssel, amely éppen jól jönne az olasz államnak. De ettől függetlenül a probléma Olaszországé, ott kell megoldani, még akkor is, ha az EU semmilyen tanácsot nem tud adni, lévén az EU-nak sincs egyáltalán semmilyen, a romák beilleszkedését elősegítő politikája, terve, ötlete, elképzelése, stb.
Az EU most egy kicsit úgy viselkedik, mint az élelmes egyetemi oktató, aki ha éppen nem tud, vagy nem akar megbirkózni egy problémával, akkor kiadja a hallgatóinak vizsgafeladatnak, hátha kisül belőle valami.
Vártam már egy erkölcsi odacsapást valamelyik napilapban, meg is érkezett, azonban legnagyobb meglepetésemre nem Soroksár irányából, hanem egyenesen Rómából, Sárközy Júlia szállította a Népszabadság hasábjain.
Most ahelyett, hogy ismét felmondanám a rasszizmus és antirasszizmus nyelvezetének közös alapjairól szóló leckét, lássuk inkább magát a cikket, mert egy elég érdekes dolog figyelhető meg benne. A cikk nem spontán cigánypárti, hanem elég súlyos vádakat olvas rá az olasz állam fejére.
A felütésben rögtön megtalálható az erkölcsi állásfoglalás, amely elsőre Orwell Állatfarmját juttatja eszembe:
A Tevere folyó melletti Tor di Quinto táborban háromszázból száznegyvenen maradtak: a többiek elmenekültek a razziák és a népszámlálás elől. Ivóvíz és áram nincs.
Sárközyben fel sem vetődik a kérdés, hogy annak a százhatvan embernek tényleg nem volt-e más oka is a menekülésre, mint az állami erőszaktól (látszatra DNS vizsgálat és ujjlenyomatvétel, de majd a későbbiekben kiderül, hogy az állami erőszak tulajdonképpen szadizmusban merül ki) való menekülés. Konkrétan elképzelhetetlennek tartja, hogy a százhatvan ember közül van olyan, aki azért menekült el, mert elkövetett valamilyen bűncselekményt. Négy láb jó, két láb rossz. Cigány jó, állam rossz.
Nem megyünk végig részletesen a cikken, mert tulajdonképpen ennek az ellentétnek a részletes leírásában merül ki. Az 'ivóvíz és áram nincs' kitétel is fontos, hiszen ez a felvezetése Sárközy egyik legsúlyosabb - kimondatlan ugyan, de az erőteljes ráutalásokból összeálló - állításának: A jelenlegi olasz állam semmiben nem különbözik a fasiszta Olaszországtól, vagy a náci Németországtól.
Már maga a cikkhez mellékelt kép árulkodó: Egy fabódéra vörössel felfestett azonosítószám. Az első dolog, ami erről eszünkbe juthat, az Auschwitz. De ezt a képet erősíti a Holokauszt túlélő megemlítése is, aki egy újabb népirtási kísérlettől tartva, szinte őrültként bolyong fel-alá, a rendőri szadizmus felemlegetése az auschwitzi őrök rémtetteire emlékeztethetnek minket, míg magáról a DNS vizsgálatokról (amellyel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy egyrészt Sárközy nem tér ki rá, hogy ennek a vizsgálatnak mi lehet a célja, másrészt míg a bevezetőben, mint tény utal rá, addig a cikk vége felé a megszólaltatott római prefektus úgy fogalmaz, hogy: "de már DNS-vizsgálatról is hallani", azaz, mint bizonytalan pletyka) pedig természetesen ki másra is asszociálhatnánk, mint Dr. Mengelére, és az ő embertelen emberkísérleteire. Aztán persze ott van még az egyetemi oktató, aki bár megtehetné, mégsem költözik el a telepről, ő bizony nem más, mint a sárga csillagot önként kitűző dán király, aki azonban ténylegesen soha nem tűzte ki a sárga csillagot.
De nem szaporítom tovább a szót, mert igazából nincs értelme. A cikk a maga műfajában tulajdonképpen remekmű, emocionális sokk, egy érzelmi manipuláció, aki fogékony rá, azt biztos megríkatja. Csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon Sárközy Júlia tudja-e, hogy az ilyen kiragadott példák alapján általánosító cikkek az egyik oka annak, hogy a cigányokkal szembeni előítéletek negatívumait azoknak a cigányoknak is viselnie kell, akik teljesen hétköznapi, normális életet élnek. Még akkor is, ha ezen cikkek egy része - mint például Sárközyé - a legnagyobb jóindulatból születnek.
De kell-e mondanom, hogy mivel van kikövezve a Pokolba vezető út?
"Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos."
W. Shakespeare: Rómeó és Júlia
II. felvonás, 2. szín
Valamikor 1989. I. felében a rendőrség akkori vezetői találkoztak újonnan alakult cigány szervezetek vezetőivel, és majdhogynem ünnepélyes keretek között ígérték meg, hogy törlik a rendőrségi szótárból a cigánybűnözés fogalmát. A hivatalos szótárból tényleg eltűnt a fogalom, a nem hivatalosból nem tudom, de gyaníthatóan nem, viszont most, ha nem is a rendőrségi szókincsben, hanem a mindennapi élet fogalmai között újraéledt a használata.
Ami nem feltétlenül baj, hiszen az a jelenség, amelyet a fogalom leír, kétségkívül létezik. Éppen ezért talán mindegy is, hogy minek nevezzük, ahogy Shakespeare is megmondta már évszázadokkal ezelőtt, valaminek a tulajdonságai, jellegzetességei abszolút nem függenek az adott dolog megnevezésétől. (Egyetlen egy dolgot lehet felhozni a 'cigánybűnözés' fogalom ellen, mégpedig azt, hogy a 'cigány' kifejezés erős homogenizáló erővel rendelkezik, ergo sokak fejében minden cigányt bűnözőként jelenít meg).
Innentől kezdve pedig teljesen felesleges a svábbűnözés, de akár a magyarbűnözés fogalmakat párhuzamba állítani, esetleg ezekkel a cigánybűnözés fogalmát felcserélve irónikus szövegeket előállítani, felesleges a megélhetési bűnözés fogalmát amolyan aduászként bedobni, a jelenség létezik, tehát a "rózsa nevéről" nem érdemes vitát nyitni.
Magáról a "rózsáról" viszont annál inkább.
Mert baromi könnyű ám mindent színesfémtolvajok, fatolvajok, stb. nyakába varrni, ez a mese (mint minden mese) többszereplős ám.
De ideje feltenni néhány kérdést:
Cigánybűnöző-e az a színesfémkereskedő, aki átveszi a lopott huzalokat, ledöntött szobrokat, noha tudja jól - mert tudnia kell -, hogy azok honnan származnak, hogy az eladó ezekhez semmiképpen sem juthatott legális tevékenység során?
Cigánybűnözők-e a politikusok, akik annak ellenére nem változtatnak a színesfém kereskedelem szabályain, hogy már évek óta jelentős problémát okoznak a huzallopások?
Cigánybűnözők-e a mindenkori kormány tagjai, az államgépezetben dolgozók, akik a roma felzárkóztatásra szánt pályázati pénzek felhasználását mindenféle ellenőrzés nélkül hagyják?
Cigánybűnözők-e azoknak az alapítványoknak a vezetői, amelyek leginkább arra rendezkedtek be, hogy a lehívott állami pénzek bizonyos részét leginkább olyan célokra "költsék", amelyek még véletlenül sem szerepelnek az alapító okiratban?
Egyszóval, mint minden dolognak ennek a problémának is két oldala van. Mert bizony van egy olyan populáció is ebben az országban, amely arra rendezkedett be, hogy saját hasznára használja ki a cigánybűnözést. És őket baromira nem érdeklik, sem a tisztességesen megélni próbáló cigányok, sem senki, akit megkárosítanak.
Szolgálati bejelentés: Nem lesznek új bejegyzések ezen a blogon, ugyanis az éppen most alakuló árnyékkormányban felkértek kisebbség-, és vallásügyi tárca nélküli miniszternek, szóval a kisebbségekkel - és ezen belül természetesen főleg a cigányokkal - foglalkozó megjegyzéseim oda kerülnek át, ahol talán jobb helyen is, és nagyobb kontextusban, átfogóbb jellegűek, stb. lesznek.
Ez a blog persze még itt és így marad, ki tudja, hátha egyszer feltámad majd...
Új fejlemény: megtaláltam ennek a blognak is a helyét. Szóval nem fog bezárni, de továbbra is ritkás frissülésű lesz.
Romapolitikáról azonban őszinte kormányzati elkötelezettség esetében is csak fenntartásokkal beszélhetünk.Ennek rövidebb jelentése: Ma Magyarországon tulajdonképpen nincs romapolitika.
Biztosan kell változtatni a szociális kiadások szabályain is, mert nem tartható, hogy a szociális juttatásokat munkaképes emberek minden feltétel nélkül megkapják. Ez lényegében a 2002 utáni szociáldemokrata kurzus hozadéka. Ennek a tarthatatlanságát már a Gyurcsány-kormány is belátja, amikor azt mondja, a segélyek egy részének folyósítását munkavégzéshez kell kötni. Ki kell mondanunk, hogy ez a gond sok helyütt romaprobléma, és ezzel szembe kell néznünk.Érdekes(?) módon ezt nem egy politikus mondta ki, hanem egy gazdasági szakértő. (Egyébként kíváncsi vagyok, hogy meg fogja-e kapni a rasszista jelzőt...).
Bevezető
A magyarországi roma közösség helyzete van annyira speciális és súlyos, hogy nyugodtan megtakaríthatjuk az idézőjelet a "romapolitika" kifejezés további használata során. Romapolitikáról azonban őszinte kormányzati elkötelezettség esetében is csak fenntartásokkal beszélhetünk.
A romapolitika kereteit a többször is módosított középtávú intézkedéscsomag, illetve az annak kapcsán létrehozott döntési, finanszírozási mechanizmus határozta meg. A tárcaközi egyeztető szisztéma azt sugallta, hogy a mindenkori kormányzat összehangolt erőfeszítésekkel kíván segíteni a hazai roma közösség helyzetén. A középtávú intézkedéscsomagot 2004-ben ismét módosították. Az előterjesztés úgy fogalmaz, hogy a korábbi program illetve az azt jogszabályi formába öntő kormányhatározat célkitűzései jórészt megvalósultak, ennek ellenére a romák életkörülményei nem javultak, a kudarc okát pedig többek között a költségvetési források felhasználásának alacsony hatékonyságában, átláthatatlanságában, illetve a források tárcaszintű szétforgácsolódásában látja. Ennek ellenére a módosított intézkedéscsomag végrehajtására a szükséges forrásokat az egyes tárcáknak maguknak kell biztosítaniuk, a minisztériumok által elkülönített összegeket pedig a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság (CTB) összesíti. Az így képzett "roma-büdzsé" hivatott hitelesíteni a romapolitika fedezetét.
A finanszírozásnak ez a módja koncepciótlan, mivel nem különíti el a romák hátrányainak szociális és etnikai dimenzióit; nem vet számot azzal, hogy a romák lakhatási, képzettségi, munkapiaci hátrányait részben a szegénységük, részben a diszkrimináció, részben pedig kulturális sajátosságaik magyarázzák. A romák esélyeit elsősorban a "nagy rendszerek" - főként a közoktatás, a jóléti újraelosztás, a foglalkoztatáspolitika, a lakástámogatási rendszerek stb. - finanszírozása határozza meg. A közvetelenül romákat célzó támogatások és programok a diszkriminációból és a kulturális sajátosságokból adódó hátrányokat hivatottak ellensúlyozni. A "nagy rendszerek" önmagukban nem képesek kezelni a diszkriminációs és kulturális hátrányokat - ezért van szükség speciális programokra - de a speciális, közvetlenül romákat célzó támogatások és programok sem lehetnek önmagukban hatékonyak, ha nem illeszkednek olyan jóléti újraelosztáshoz, oktatáspolitikához, társadalompolitikához, amelyek képesek növelni a szegényrétegek esélyeit.
Végül a romapolitika költségtervezésének jelenlegi módja a stratégiai tervezésnek is gátat szab, mivel az egyes fejezeti előirányzatokkal kapcsolatos döntések megelőzik a "roma célokra" elkülönített összegekkel kapcsolatos, tárcákon belüli döntéseket. De a "költségvetési romaügy" konstruálása révén a mindenkori kormány úgy tesz, mintha ágazati logika szerint finanszírozná a romákat. A "romaügy" kormányzati konstruálása és finanszírozásának ágazati logikája azt a látszatot kelti, hogy olyasféle alkuról van szó, mint például az oktatásügy esetében. Csakhogy a "romaügynek" a szükségleti oldala nem számszerűsíthető ágazati logika szerint. A romák ugyanannak az oktatási, egészségügyi, jóléti, aktív munkaerő-politikai rendszernek a részesei; ugyanannak a társadalomnak a tagjai, mint bármely más állampolgár.
A kormányzati romapolitika tehát nagyságrendileg többet jelent, mint a középtávú intézkedéscsomag feladatainak éves reszortja és az ahhoz rendelt "roma-büdzsé" kiadásai. A 2002-ben hivatalba lépett szocialista-liberális kormány nemcsak szegénységet enyhítő jóléti fordulatot és határozott diszkriminációellenes politikát ígért, de azt is célul tűzte, hogy olyan társadalompolitikát alapoz meg, amely érdemben javít az 500-600 ezresre becsült magyarországi roma közösség helyzetén. Az alábbiakban a kormányzati romapolitika eddigi sikereit és buktatóit igyekszünk összegezni.
Az elemzés alapvető feltevése, hogy csak olyan kormányzati politikának lehet hitele, amely valós helyzetérétkelésen alapul. Az általános kormányzati prioritások leírása után, az egyes ágazatokhoz kapcsolódóan igyekszünk röviden vázolni a roma közösség jövedelmi, munkapiaci, iskolázottsági helyzetének legfontosabb mutatóit, a megfogalmazott kormányzati célokat és a legfontosabb kormányzati intézkedéseket.
A tanulmány fő megállapítása, hogy a kormány megfordította a jóléti elosztás korábbi ciklusban kialakított trendjét, és az egyes transzfer jövedelmek rétegeloszlása is eltolódott a szegényebb rétegeknek, köztük a roma családoknak is kedvezve; ugyanakkor sem világos elosztási elvek megfogalmazására, sem pedig hathatós jövedelem-koncentrációra nem vállalkozott. A munkanélküli-ellátás rendszere változatlan maradt, miként az aktív munkaerő-piaci foglalkoztatásukat segítő támogatások csak kevés embert érnek el, hatékonyságuk pedig elégtelen. Az oktatási tárca integrációs, illetve szegregációellenes erőfeszítéseinek sikere nem kis részben a helyi oktatáspolitikai döntésektől függ.
Mondják néha a politikusaink, de nem kell nekik hinni, mert ezt sem gondolják komolyan, viszont a honi cigány kisebbség felé elég jó üzenet - a választások előtt. És örüljünk neki, hogy nem gondolják komolyan, mert egy efféle mission impossible csak felbolydulást hozhat, eredményt nem.
Hogy miért is? Hát, tulajdonképpen a rendszerváltás miatt.
A történelem folyamán sokan megpróbálkoztak a cigányság asszimilációjával, de igazi eredményeket csak Kádárék tudtak felmutatni. Kádáréknak sikerült elérniük először a cigány gyerekek tömeges beiskoláztatását, illetve a munkaképes korúak tömeges megjelenését a hivatalos munkaerőpiacon. Ez persze nem azt jelenti, hogy a cigányok körében a teljes foglalkoztatottság lett volna a jellemző, de a cigány férfiak legalább 85-87%-a, míg a cigány nők legalább 75-78%-a rendelkezett munkahellyel.
Mivel a cigányság és az iskola kapcsolat még újkeletű volt (és ez csak lassan változik), valamint a minél magasabb iskolai végzettség elérésének még nem volt hagyománya (ez azért mára már kezd változni - saját tapasztalatok alapján: az integrációra törekvő családokon belül az iskolázottság szempontjából egyfajta generációs szakadék kezd kialakulni az újabb generációk "javára"), ezért a cigányokat jellemzően alacsony presztízsű és alacsony iskolai végzettséget igénylő, viszont erős fizikai megterhelést jelentő munkahelyeken alkalmazták. Ez konkrétan a nehézipart és a bányászatot jelenti. (Többek között ez is magyarázza a cigányság térbeli eloszlását, vagyis, hogy jellemzően az észak-magyarországi és a dél-dunántúli térségben fordulnak elő - plusz Budapesten, de Budapest egy kissé más tészta).
A rendszerváltozás után pont ezek a gazdasági ágak voltak azok, amelyeket a legdurvábban sújtottak a munkahelybezárások. A cigányok legalább kétharmada a rendszerváltozást követő években vesztette el a munkahelyét és sokan a tartós munkanélküliség lélekromboló állapotába kerültek.
Azonban ez azt is jelenti, hogy nem csak a cigányok kerültek sanyarú helyzetbe, hanem az adott régiókban lakók is. Tessék csak megszemlélni Pécs, Komló, Ózd, Miskolc, vagy Tatabánya állapotát (na, jó Tatabánya mára már élhetőbbé vált, az M1-esnek hála, ott már jelentek meg befektetők, illetve könnyebben el lehet érni mind Budapestet, mind Győrt). Munkahelyek, munkahelyteremtő beruházások alig vannak, ellenben a munkanélküliség bőven az országos átlag felett van.
Azaz amikor a hazai cigányság felemeléséről beszélnek, az hazugság, hiszen tulajdonképpen azt mondják, hogy a legrosszabb gazdasági állapotú területekről kiemelnek és felemelnek egy - bőrszín alapján kiválasztott - csoportot, míg mindenki másra magasról tesznek.
A hazai cigányságon nem úgy lehet segíteni, hogy felemeljük őket, hanem sokkal inkább úgy, hogy nem segítünk rajtuk, viszont azoknak a régióknak a gazdaságát fejlesszük, vagy megteremtjük a fejlődésének lehetőségét, amelyekben a cigányok mellett a nem cigányok is sokkal rosszabb életszínvonalat tudnak maguknak biztosítani, mint pl. Budapesten, vagy a közép-magyarországi régióban élők.
A többi aztán majd úgyis megy magától.
Régebben még sokat beszélgettem emberekkel arról, hogy "milyenek is a cigányok". Ebből az esetek nagyobbik részében parttalan vita kerekedett, mert míg én arról beszéltem, hogy a magyarországi cigányság nem bír olyan homogén jellemzőkkel, amelyek alapján bármiféle általánosítást is lehetne levonni, addig a beszélgetőpartnereim zöme egy nagy adag sztereotípiát sorolt fel. (Szóval erről a szokásomról már egy jó ideje letettem).
Az érdekes dolog az volt, hogy ezeknek az emberek zöme úgy kezdte a szövegét, hogy "Én nem vagyok rasszista, mert vannak cigány barátaim/ismerőseim, de..."
Szóval ezúton üzenném mindenkinek, hogy de igen, ezek az emberek rasszisták, és nem feltétlenül azért, mert a 'de' után rengeteg általánosítást, sztereotípiát soroltak fel, hanem azért, mert az ismerőseiket, barátaikat is megkülönböztetik a származásuk alapján.
Gyilkolt a német - ezt a címet láttam meg a napilapban, és elolvastam, miről van szó.
Csak a címet szedték nagy, vastag betűkkel, azért figyeltem fel rá.
Felmerülnek a következő kérdések:
Ha a lengyel állampolgár sérül meg, és a német hal meg, így hangzana a cím: GYILKOLT A LENGYEL?
Ha az, aki meghalt, továbbra is lengyel volna, a sérült viszont angol, így hangzana a cím: GYILKOLT AZ ANGOL?
Ha az, aki csak megsérült, amerikai állampolgár és néger lenne, így hangzana a cím: GYILKOLT A NÉGER? És ha amerikai állampolgár és hindu - GYILKOLT A HINDU? Ha eszkimó, ha Costa Rica-i, ha japán: GYILKOLT AZ ESZKIMÓ, GYILKOLT A COSTA RICA-I, GYILKOLT A JAPÁN?
És ha a nyugati gyártmányú, német rendszámú személygépkocsit egy német állampolgráságú lengyel vezeti, a 126p márkájú Fiatot egy lengyel állampolgárságú német?
És ha a két autó egyikét, akármilyen gyártmányú és rendszámú, egy nő vezette volna, a másikat egy férfi, akkor így hangzana a cím: GYILKOLT A NŐ?
És most máshonnan nézve, ha összeütközik egy lengyel vezette Mercedes meg egy biciklista, aki szintén lengyel, és mind a ketten meghalnak (az előbbi azért, mert megcsúszik és egy fának rohan a kocsija, mikor ki akarja kerülni a cikkcakkban közlekedő biciklistát, utóbbi azért, mert ittas állapotban szívrohamot kapott), volna-e ilyen cím: SZEGÉNYT GYILKOLT A GAZDAG?
Akkor miért csak ennyi volt a hírecske címe: GYILKOLT A NÉMET, és nem: LENGYELT GYILKOLT A NÉMET?
... a média nemcsak tájékoztat, hanem a hordozója és alakítója is annak a képnek, amelyet a társadalom saját magáról és saját magának alakít ki.Ebbe a képbe természetesen beletartozik a kisebbségekhez való viszony is. Azonban mindez nem azt jelenti, hogy amit hallunk/látunk/olvasunk valamelyik kisebbségi csoportról (nem feltétlenül etnikus csoportról), azt rögtön készpénznek is vesszük. Bár maga a (modern) tömegkommunikáció történelmi viszonylatban friss jelenség, azért a hallgatókban/nézőkben/olvasókban mára már kialakult egy egészséges kritikai reflex. Ez annyit tesz, hogy minden hírt, tájékoztatást, cikket, stb. egy "mentális szűrő" segítségével építünk be a világképünkbe. Ennek a szűrőnek háromféle kimenete van:
Tévhit: A cigány nyelvben nincs is szó a munkára.
a munka: e butyi
dolgozni: butyi kerel (tkp.: munkát csinálni)
Sőt mi több: Voj andej oficija kerel butyi = Ő irodában dolgozik
