Bevezető


A magyarországi roma közösség helyzete van annyira speciális és súlyos, hogy nyugodtan megtakaríthatjuk az idézőjelet a "romapolitika" kifejezés további használata során. Romapolitikáról azonban őszinte kormányzati elkötelezettség esetében is csak fenntartásokkal beszélhetünk.
A romapolitika kereteit a többször is módosított középtávú intézkedéscsomag, illetve az annak kapcsán létrehozott döntési, finanszírozási mechanizmus határozta meg. A tárcaközi egyeztető szisztéma azt sugallta, hogy a mindenkori kormányzat összehangolt erőfeszítésekkel kíván segíteni a hazai roma közösség helyzetén. A középtávú intézkedéscsomagot 2004-ben ismét módosították. Az előterjesztés úgy fogalmaz, hogy a korábbi program illetve az azt jogszabályi formába öntő kormányhatározat célkitűzései jórészt megvalósultak, ennek ellenére a romák életkörülményei nem javultak, a kudarc okát pedig többek között a költségvetési források felhasználásának alacsony hatékonyságában, átláthatatlanságában, illetve a források tárcaszintű szétforgácsolódásában látja. Ennek ellenére a módosított intézkedéscsomag végrehajtására a szükséges forrásokat az egyes tárcáknak maguknak kell biztosítaniuk, a minisztériumok által elkülönített összegeket pedig a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság (CTB) összesíti. Az így képzett "roma-büdzsé" hivatott hitelesíteni a romapolitika fedezetét.

A finanszírozásnak ez a módja koncepciótlan, mivel nem különíti el a romák hátrányainak szociális és etnikai dimenzióit; nem vet számot azzal, hogy a romák lakhatási, képzettségi, munkapiaci hátrányait részben a szegénységük, részben a diszkrimináció, részben pedig kulturális sajátosságaik magyarázzák. A romák esélyeit elsősorban a "nagy rendszerek" - főként a közoktatás, a jóléti újraelosztás, a foglalkoztatáspolitika, a lakástámogatási rendszerek stb. - finanszírozása határozza meg. A közvetelenül romákat célzó támogatások és programok a diszkriminációból és a kulturális sajátosságokból adódó hátrányokat hivatottak ellensúlyozni. A "nagy rendszerek" önmagukban nem képesek kezelni a diszkriminációs és kulturális hátrányokat - ezért van szükség speciális programokra - de a speciális, közvetlenül romákat célzó támogatások és programok sem lehetnek önmagukban hatékonyak, ha nem illeszkednek olyan jóléti újraelosztáshoz, oktatáspolitikához, társadalompolitikához, amelyek képesek növelni a szegényrétegek esélyeit.

Végül a romapolitika költségtervezésének jelenlegi módja a stratégiai tervezésnek is gátat szab, mivel az egyes fejezeti előirányzatokkal kapcsolatos döntések megelőzik a "roma célokra" elkülönített összegekkel kapcsolatos, tárcákon belüli döntéseket. De a "költségvetési romaügy" konstruálása révén a mindenkori kormány úgy tesz, mintha ágazati logika szerint finanszírozná a romákat. A "romaügy" kormányzati konstruálása és finanszírozásának ágazati logikája azt a látszatot kelti, hogy olyasféle alkuról van szó, mint például az oktatásügy esetében. Csakhogy a "romaügynek" a szükségleti oldala nem számszerűsíthető ágazati logika szerint. A romák ugyanannak az oktatási, egészségügyi, jóléti, aktív munkaerő-politikai rendszernek a részesei; ugyanannak a társadalomnak a tagjai, mint bármely más állampolgár.

A kormányzati romapolitika tehát nagyságrendileg többet jelent, mint a középtávú intézkedéscsomag feladatainak éves reszortja és az ahhoz rendelt "roma-büdzsé" kiadásai. A 2002-ben hivatalba lépett szocialista-liberális kormány nemcsak szegénységet enyhítő jóléti fordulatot és határozott diszkriminációellenes politikát ígért, de azt is célul tűzte, hogy olyan társadalompolitikát alapoz meg, amely érdemben javít az 500-600 ezresre becsült magyarországi roma közösség helyzetén. Az alábbiakban a kormányzati romapolitika eddigi sikereit és buktatóit igyekszünk összegezni.
Az elemzés alapvető feltevése, hogy csak olyan kormányzati politikának lehet hitele, amely valós helyzetérétkelésen alapul. Az általános kormányzati prioritások leírása után, az egyes ágazatokhoz kapcsolódóan igyekszünk röviden vázolni a roma közösség jövedelmi, munkapiaci, iskolázottsági helyzetének legfontosabb mutatóit, a megfogalmazott kormányzati célokat és a legfontosabb kormányzati intézkedéseket.

A tanulmány fő megállapítása, hogy a kormány megfordította a jóléti elosztás korábbi ciklusban kialakított trendjét, és az egyes transzfer jövedelmek rétegeloszlása is eltolódott a szegényebb rétegeknek, köztük a roma családoknak is kedvezve; ugyanakkor sem világos elosztási elvek megfogalmazására, sem pedig hathatós jövedelem-koncentrációra nem vállalkozott. A munkanélküli-ellátás rendszere változatlan maradt, miként az aktív munkaerő-piaci foglalkoztatásukat segítő támogatások csak kevés embert érnek el, hatékonyságuk pedig elégtelen. Az oktatási tárca integrációs, illetve szegregációellenes erőfeszítéseinek sikere nem kis részben a helyi oktatáspolitikai döntésektől függ.